A böngésző régebbi verzióját használja. A legjobb MSN-élmény érdekében használjon egy támogatott verziót.

Alonso: hiába a változások, a versenyirányítás még mindig inkompetens

motorsport.com-embléma motorsport.com 2022. 05. 20. Dorogi László
Fernando Alonso, Alpine F1 Team © Jerry Andre / Motorsport Images Fernando Alonso, Alpine F1 Team

Rájár a rúd Fernando Alonsóra, hiába tűnik versenyképesnek az Alpine 2022-es konstrukciója, a spanyol versenyző mindössze két pontot tudott szerezni a szezon első öt futamán.

Miamiban a kilencedik helyen ért célba, ám a leintést követően öt másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért jogosulatlan előnyt szerzett egy kanyar levágásával, amikor Sebastian Vettellel és Mick Schumacherrel csatázott.

Az Alpine pilótáját korábban a Pierre Gaslyval történő ütközése miatt is megbüntették, így pedig összességében a tizenegyedik pozícióba csúszott vissza a hivatalos végeredmény szerint.

Alonso és a csapat is dühösen reagált a szerintük teljesen igazságtalan második büntetésre és nehezen elfogadhatónak nevezték, Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója pedig egy közleményben állt ki versenyzője mellett és felszólította az FIA-t, hogy tisztázza a szabályokat.

Még több F1 hír:Tárgyalni akar az FIA-val az Alpine Alonso „igazságtalan” büntetése utánAlpine-főnök: Alonso megtarthatta volna a 9. helyét, de minket nem hallgatott meg az FIA

Fernando Alonsót pénteken is megkérdezték a sajtó munkatársai az esetről, amivel kapcsolatban kifejtette, elsősorban az bosszantotta fel, hogy a versenybírók mindenféle bizonyíték megvizsgálása nélkül hozták meg az ítéletüket.

„Azon túl, hogy ez nagyon igazságtalan, csak a versenybírók inkompetenciáját támasztja alá. Nem voltak túl profik Miamiban. Levágtam egy kanyart, de aztán elvettem a gázról a lábam, hogy visszaadjam a nyert időt“ - magyarázta Alonso.

„Úgy hozták meg a döntést, hogy nem kértek semmilyen bizonyítékot. A verseny után megérkeztünk hozzájuk a telemetriai adatokkal, amelyek alátámasztják az igazunkat, de meg sem nézték. Valószínűleg meg volt kötve a kezük, mert már kiszabták a büntetést“ - fogalmazott a spanyol.

„Ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie a Forma-1-ben, egy olyan sorozatban, ahol elvileg a legmagasabb szinten teljesítő szakemberek dolgoznak és a vezetők is nagy hangsúlyt fektetnek a versenyirányításra“ - tette hozzá a pilóta.

Az FIA a tavalyi, nagy felháborodást kiváltó Abu Dhabi Nagydíj hatására döntött úgy, hogy meneszti Michael Masi versenyigazgatót, akinek helyét Niels Wittich és Eduardo Freitas vették át, továbbá bevezetésre került az úgy nevezett VAR-rendszer, ami a versenybíróknak nyújt támogatást az Alonsóéhoz hasonló kérdéses helyzetekben.

Még több F1 hír:Ezért csalódott Alonso a 2022-es Forma-1-es szabályokbanAlonso: Tönkretettem Pierre versenyét

Bár Alonso megjegyzései kifejezetten a Miamiban tevékenykedő versenybírókra vonatkoztak, a spanyol egyértelműen kifejezte nemtetszését a versenyirányítással kapcsolatban.

„Van néhány dolog, ami azt bizonyítja, hogy sokat kell még javulnunk. Mielőtt versenyigazgató leszel, szükséged van némi tudásra a versenyzésről. Úgy gondolom, hogy Freitasnak sokkal több tapasztalata van a WEC-ből és más kategóriákból is a legmagasabb szintről.“

„Ez változtathat a dolgokon, de Miamiban nem történt változás a korábbiakhoz képest. Sainz és Ocon balesete után sem hallgattak meg minket a becsapódási energiát elnyelő elemek felszerelésével kapcsolatban, szóval ha nem tudsz versenyzőként gondolkozni, akkor nehéz bármit is tenned“ - fogalmazott Alonso.

Íme a McLaren mind a 10 barcelonai fejlesztése

AdChoices
AdChoices

Mehr von motorsport.com

image beaconimage beaconimage beacon