A böngésző régebbi verzióját használja. A legjobb MSN-élmény érdekében használjon egy támogatott verziót.

Hatalmas az öröm: a Bosszúállók sztárjának megszületett a második gyermeke!

Joy-embléma Joy 2022. 05. 23. JOY Online

Minden részletet megosztunk veled!

© Getty Images

Decemberben hatalmas volt az öröm, amikor kiderült, hogy a Bosszúállók sztárja, Chris Pratt és Katherine Schwarzenegger ismét babát várnak, hiszen a pár nagyon szeretett volna a 2020-ban született volna Lyla Mariának egy kistestvért. Úgy tűnik, hogy ez a kívánságuk extra gyorsan is teljesült, a kistestvér pedig már meg is született! 

Az álompár kisbabájáról ráadásul már azt is tudni, hogy kislány sőt, már az is kiderült, hogy Chris és Katherine milyen nevet adtak neki, a kismama ugyanis megosztott egy képet a hivatalos Instagramján, amin csak a kislány nevét láthatjuk, ami nem más, mint:

Eloise Christina Schwarzenegger Pratt

Persze a Bridgerton rajongók azonnal elárasztották az internetet kommentekkel azzal kapcsolatban, hogy mennyire örülnek annak, hogy Chris és Katherine az egyik legkedveltebb Bridgerton szereplőről nevezték el a kisbabájukat:

„Wow, egy igazi Bridgerton baba született!” 

„A kisbabátok innentől kezdve csak a legmenőbb csajszi lehet, hiszen Eloise a legjobb a Bridgerton gyerekek közül!”

„Jól tippelek, hogy az utóbbi időben sokat néztétek A Bridgerton családot? Egyébként gyönyörű név, gratulálok!” 

Bridgerton ide vagy oda, mi is gratulálunk a kis Eloise érkezéséhez, és reméljük, hogy hamarosan még képet is láthatunk róla!

Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!

6 népszerűtlen vélemény a Bridgerton család 2. évadáról, amit nem bírunk tovább magunkban tartani
AdChoices
AdChoices

More

image beaconimage beaconimage beacon